Nyílt napot tart a BKV a 40 éves Cinkota buszgarázsban

​Október 18-án vasárnap, 10 és 16 óra között a „100 éves a budapesti autóbusz-közlekedés" programsorozat keretében megnyitjuk az 1975-ben átadott - azaz idén 40 éves - cinkotai autóbusz járműtelep kapuit a nagyközönség előtt.

Az eseményen az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a járműtelep kulisszái mögé, megismerhetik a buszgarázs egyébként nem látható helyszíneit. Tartalmas programokkal készülünk, autóbuszos vezetéstechnikai bemutató, illetve kerékpáros ügyességi bemutató is várja látogatóinkat, a közlekedésbarátok pedig csoportos, vezetett túrák keretében látogatást tehetnek a karbantartó csarnokban. Ezeken kívül motorkerékpár kiállítás és a múltba tekintő  „100 éves a budapesti autóbusz-közlekedés" kiállításunk is várja az érdeklődőket.

Nosztalgia járműveink is képviseltetik magukat az eseményen:  a közönség első alkalommal láthatja a MÁVAG TR3.5-öt, és  megmutatjuk a Cinkotán felújított IK 55-öt is. A járműkülönlegességek mellett Társaságunk jelenleg állományban lévő autóbuszai is felsorakoznak majd.

Merészebb felnőtt látogatóink pedig – érvényes B kategóriás jogosítvány birtokában és alkoholszondás ellenőrzés után – tesztvezetés keretein belül próbálhatják ki magukat egy igazi BKV-busz pilótájaként. A nagyobb gyerekek szimulátorban ismerkedhetnek az autóbusz vezetés izgalmaival, történeti kvízekkel tesztelhetik tudásukat,  a kisebbek mini KRESZ pályán gyakorolhatják a biztonságos közlekedés szabályait, buszmaketteket készíthetnek.

A tesztvezetés regisztrációhoz kötött, amit a bkv.hu-n és a helyszínen is meg lehet tenni.

Az online regisztráció az alábbi linkeken érhető el:

Előregisztráció a tesztvezetésre
Előregisztráció a szerelőcsarnok-látogatásra

Megközelítés: Cinkota Divízió, 1164, Budapest, Bökényföldi út 122.

Menetrend szerinti járat:

  • 276 E (Cinkotai autóbuszgarázs megállóhely)

  • 46-os (Cinkotai autóbuszgarázs megállóhely)

Különjárat (20 percenként közlekedik):

  • Örs vezér térről (IK 280)

  • Rákoskeresztúr, városközpont (IK 260)

A programváltozás jogát fenntartjuk!

BKV Zrt.