November 10-ig véleményezhető a budai fonódó villamoshálózat bevezetése utáni forgalmi rend terve

​A Budapesti Közlekedési Központ társadalmi egyeztetésre bocsátja a budai fonódó villamoshálózat megépülésével várhatóan nagyrészt 2015 decemberétől–2016 januárjától bevezetendő villamos- és buszhálózati változásokat, amelyek eredményeképpen a jelenleg még széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkotnak, és új, átszállásmentes kapcsolatok jönnek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A BKK által kidolgozott, és az érintett kerületek önkormányzataival egyeztetett tervek szerint az újonnan épült vágányszakaszoknak köszönhetően Dél-Budára közvetlen villamosjáratokkal lehet majd eljutni Óbudáról a Széll Kálmán téren és a budai rakparton keresztül, Hűvösvölgyből pedig a Krisztina körúton és az Alkotás utcán keresztül. A megújult vonalakon vadonatúj, akadálymentes CAF villamosok is közlekednek majd. A villamoshálózati változásokhoz kapcsolódóan a BKK úgy alakítja át a III. kerületi buszjáratok rendszerét is, hogy azokkal az új villamosvonalak minél kényelmesebben és gyorsabban legyenek elérhetőek. A Széll Kálmán teret érintő villamoshálózat felújítása szintén a budai fonódó megépítésének részeként zajlik, a tér felújításával összehangolva. A BKK 2015. október 27-étől november 10-éig várja az érintettek, az utasok javaslatait, véleményét, észrevételeit a www.bkk.hu/TE/budaifonodo linken, ahol egy interaktív térkép segítségével részletesen is megismerhetik a terveket.

A budai fonódó villamoshálózat megépülésével és az új villamoshálózat várhatóan 2015 decemberében–2016 januárjában történő bevezetésével a jelenleg még széttagolt budai villamosvonalak ismét egységes hálózatot alkotnak, és új, átszállásmentes kapcsolat jön létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A 2014 őszén elkezdődött építkezés során a korábbi 17-es villamosvonalat egyesítik a 19-es, a 41-es és a 61-es vonalakkal, így észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jönnek létre. Óbudáról átszállásmentes, kötöttpályás kapcsolat épül a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé.
Az alábbiakban olvashatók a legfontosabb, társadalmi egyeztetésre bocsátott villamos- és buszhálózati változások. A tervek, amelyekkel kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2015. november 10-éig honlapján várja az utasok javaslatait, észrevételeit, véleményét, részletesen a www.bkk.hu/TE/budaifonodo címen, egy interaktív térkép segítségével ismerhetők meg.
Változások a villamosvonalakon
• A 17-es villamos a Bécsi út/Vörösvári út végállomástól a korábbinál hosszabb útvonalon a Széll Kálmán téren, az Alkotás utcán, a Villányi úton és a Fehérvári úton át egészen a Savoya Parkig közlekedik majd.
• A 19-es és a 41-es villamos útvonala észak felé lesz hosszabb: mindkét járat Óbudára viszi majd az utasokat jelenlegi dél-budai végállomásáról.
• A 18-as villamos útvonalát a BKK a Savoya Parktól a Krisztina körúton át Hűvösvölgyig hosszabbítja meg. A járat csak hétköznap a reggeli és a délutáni csúcsidőben jár majd.
• Újraindul a 2008-ban megszűnt 56-os villamos: a járattal újra a Városház tér–Fehérvári út–Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Hűvösvölgy út útvonalon lehet majd utazni. A járat csak hétköznap a reggeli és a délutáni csúcsidőben jár majd.
• Hűvösvölgyből hétköznap napközben, késő este, valamint a hétvégén az 56A jelzésű villamossal lehet utazni, amely a Móricz Zsigmond körtér M végállomásig közlekedik majd.
• A BKK a 61-es villamos útvonalát is meghosszabbítja: végállomása a Móricz Zsigmond körtéren lesz, a 47-es villamossal közös megállóban.
Változások a buszvonalakon
• Az Óbuda és a Batthyány tér M+H közötti jelenlegi buszforgalmat a budai fonódó villamoshálózat megépülésével a kötöttpályásként gyorsabb, kényelmesebb villamosok váltják ki. Ezért jelentősen módosul a Kolosy tér és a Margit híd, budai hídfő között közlekedő járatok forgalma, de Újbudán és a Belvárosban is lesznek változások.
• A 86-os busz szerepét a villamosok mellett Óbudán az új 9A busz, Újbudán pedig a 7-es busz veszi át. A 9A járat a Kiscelli utca és a Nyugati pályaudvar M között sűríti majd a 9-es busz közlekedését.
• A 160-as busz Békásmegyerről és a 260-as busz a Virágosnyereg úttól jelenlegi útvonalán csak az Óbudai rendelőintézetig közlekedik, onnan a Vihar utcán át a Bogdáni úti buszvégállomásig viszi majd az utasokat.
• A 29-es busz útvonalát a BKK a 134-es busz útvonalával összekötve meghosszabbítja, a járat Hűvösvölgytől Békásmegyerig közlekedik majd, így Észak-Buda felől is elérhetővé válik a budai fonódó villamoshálózat, aki Dél-Budára igyekszik, annak pedig változatlanul mindössze egy átszállásra lesz szüksége. A járat a Római úti lakótelepet is kiszolgálja majd.
• A 34-es busz útvonala is módosul, a tervek szerint a mainál nagyobb részben szolgálja ki a Pók utcai lakótelep környékét.
• A 10-es út nyomvonal-módosításához kapcsolódóan a 218-as busz a jövőben a Pomázi út–Aranyvölgy utca–Bécsi út útvonalon halad majd, elkerülve a Kocsis Sándor úti vasúti átjárót. A busz a Váradi utca és a külső Bécsi út közötti közvetlen kapcsolat fenntartása érdekében a Váradi utcán át közlekedik.
 
A KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0016 azonosítószámú “A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése Széll Kálmán téri ág” és a KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0015 azonosítószámú „A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése Bem rakparti ág” mint a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásai az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának segítségével európai uniós és hazai forrásból 90,40 százalékos (Széll Kálmán téri ág), illetve 68,30 százalékos (Bem rakparti ág) uniós támogatási ráta mellett valósulnak meg. A budai fonódó összköltsége: 17,6 milliárd Ft, a Széll Kálmán téri ág költsége közel 12,5 milliárd Ft, a Bem rakparti ág költsége pedig 5,1 milliárd Ft. A budai fonódó villamoshálózat kiépítéséről bővebben olvashat a http://www.bkk.hu/fejleszteseink/budaifonodo/ weboldalon.
 
Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés