Magyar vállalkozások a világ legrangosabb technológiai fesztiválján

Kihirdették a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által kiírt Be Smart verseny győzteseit hétfőn. A start-up vállalkozások számára augusztus közepén indult megmérettetés győztesei a Tel Avivban szeptemberben megrendezésre kerülő Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválra utazhatnak.
 
Az első helyen a Synetiq, magyar startup cég végzett. A Synetiq innovációja érzelmi kutatásokkal segíti a média tartalomgyártók munkáját. A második helyezett a Reevio lett, amely webshopoknak ad segítséget termékértékelésben. A harmadik helyezést a Joker Tao érte el, amely IT keretrendszer fejlesztésével és árusításával foglalkozik. Különdíjat kapott a : Motiball (egészség rehabilitációs innovációért), a Gubbio, amely autista gyermekek és szüleik kommunikációját segítő alkalmazást fejleszt, valamint a Granted by me, amely egy mobilalkalmazással és a mögötte lévő szolgáltatással leváltja a felhasználónév/jelszó párost úgy, hogy közben sokkal egyszerűbbé és biztonságosabbá teszi a bejelentkezési folyamatot.
 
 
Tel-Aviv idén ötödik alkalommal ad otthont a világ legnagyobb startup fesztiváljának, melyen több száz startup vállalkozás, kockázati befektetők, üzleti angyalok, és vezető multinacionális high-tech vállalatok vesznek részt. A megmérettetés különleges lehetőség, nem csak a résztvevőknek, hanem Budapestnek is – emelte ki a hétfői díjkiosztón Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes. A megfelelő gazdasági környezet is hozzájárult ahhoz, hogy a magyar főváros különböző nemzetközi rangsorokon egyre előrébb lépjen. Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb nem befektetési banki jellegű elemző és előrejelző intézetének felmérése szerint a magyar főváros az 50. lett a legélhetőbb városok mezőnyében. A start-up cégekkel kapcsolatban főpolgármester-helyettes a Főváros koordináló szerepét hangsúlyozta. Hozzátette: a kis és középvállalkozások számára is előremutató, hogy megalkották Budapest hosszú távú gazdasági koncepcióját.
 
Kiemelten támogatja a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező, globális piacokat megcélzó startup mikrovállalkozásokat - közölte Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke. Szalai Piroska arra hívta fel a figyelmet, hogy minden start up cég egyben kkv is. Hozzátette: Magyarországon 2014-ben a kockázati tőkebefektetők 73 százalékát a start up cégek adták, míg ez az arány az Unióban 50 százalék alatt volt.
 
A verseny első fordulójában 16 beérkezett pályaműből választottak ki a nyolc legjobbat, melyek készítői szeptember 1-én, a második fordulóban pitch session keretein belül prezentálták vállalkozásaikat. Ezek közül egy szakértőkből álló zsűri választotta ki a három legígéretesebb start-upot, és a külön díjasokat. A három nyertes start-up 1-1 képviselőjének a DLD Innovációs Fesztiválon lehetősége nyílik nemzetközi kapcsolatok építésére, befektetőknek és szakértőknek prezentálhatják innovatív vállalkozását, B2B találkozókon vehetnek részt, ami a globális piacokra lépés előszobájaként szolgálhat számukra. Ezenfelül rendezvény összes, csak regisztrációhoz kötött programjára térítésmentesen ellátogathatnak.
 
A Közalapítvány olyan innovatív feltörekvő vállalkozások jelentkezését várta, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek. A kiválasztás első fordulójában a jelentkezők feladata egy magyar-angol kétnyelvű pályázat elkészítése, a második fordulóba jutottaknak pedig angol nyelvű pitch-ek keretében kellett bemutatniuk a vállalkozásukat.