FESZT – BKK együttműködés a budapesti akadálymentes közlekedés fejlesztése érdekében

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója (b), Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Földesi Erzsébet, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsának elnöke

Együttműködési megállapodást kötött a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Budapesti Közlekedési Központ a két szervezet közötti jövőbeni együttműködésről. A megállapodást Földesi Erzsébet, a FESZT elnöke és Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója írta alá, amelynek értelmében az eddigi együttműködést szorosabbra fűzve, a BKK a fogyatékossággal élő emberek képviselőivel folyamatosan egyeztetéseket tart annak érdekében, hogy a későbbi közlekedési fejlesztések és járműbeszerzések a fogyatékos emberek igényeinek figyelembevételével történjenek. Az ünnepélyes aláíráson beszédet mondott Dr. Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes. Az ünnepélyes aláírást követően a Deák Ferenc téren megnyitották azt az – új Solaris-Škoda típusú szóló trolibuszon rendezett – autista és értelmi fogyatékos emberek portréiból készült plakátkiállítást, amelyik vasárnapig várja az érdeklődőket.

Dr. Szeneczey Balázs beszédében elmondta, hogy ezen a téren legfontosabb a párbeszéd és az, hogy bármilyen szempontból figyelembe vegyük a fogyatékkal élők kéréseit, elképzeléseit. Nem nélkülük, hanem velük együtt kell gondolkodnunk az akadálymentesítés kérdéséről. Továbbá hozzátette, hogy Budapest városvezetését az a szemlélet jellemzi, hogy a fogyatékos emberek szándékait figyelembe véve az ő életüket és hétköznapjaikat könnyebbé tudják tenni, és ezt a szemléletet meg tudják honosítani bármilyen jellegű fejlesztés során.

Az aláírást megelőzően Dr. Dabóczi Kálmán elmondta, hogy ezzel az együttműködéssel a BKK elsősorban nem segítséget nyújt, hanem segítséget is kér a fogyatékossággal élő emberektől abban, hogy a rá bízott feladatokat felelősen és érzékenyen tudja ellátni, és a feladatok ellátása során át tudjuk élni azoknak az embereknek a helyzetét, az igényeit, problémáit, amelyek sokszor nem is nyilvánvalóak.

 

Földesi Erzsébet kiemelte, hogy a fogyatékossággal élő személyek semmivel nem szeretnének többet ép társaiknál. Ha a közlekedést nézzük, akkor ők is az általuk meghatározott időben és módon szeretnének eljutni az oktatás, a munka vagy éppen a kulturális események helyszíneire. Ezt csak olyan tömegközlekedési eszközökkel tudják megtenni, amelyek az ő igényeiket is figyelembe veszik.  Hozzátette, hogy ez a ma aláírt együttműködés azon alapul, hogy tiszteljük-e egymást és azokat a különböző képességeket, amelyekkel emberek utaznak. Hiszen ha a fogyatékos emberek közlekedésének segítése érdekében megoldásokat találunk, már az is a tisztelet jele.

Az együttműködés aláírását megelőzően Dr. Szűcs Panni, a BKK kommunikációs igazgatója ismertette, hogy a BKK, számos intézkedésen túl milyen kommunikációs eszközökkel segíti a fogyatékossággal élők közlekedését. Ezzel kapcsolatban egy, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének segítségével készített kisfilmet is vetítettek, melyben a vak emberek közlekedését mutatták be.

A BKK számára fontosak a fogyatékossággal élő emberek. A felújítások és járműbeszerzések eddig is  a fogyatékos emberek igényeinek figyelembevételével történtek. Azonban a ma aláírt megállapodás értelmében a rendszerszintű működés részévé fog válni, hogy a BKK egyeztet a fogyatékos emberek képviselőivel és figyelembe veszik az igényeiket.

Nagyon fontos szempont, hogy a mozgásukban korlátozottak mellett a tervezés kiterjedjen más fogyatékkal élő emberek igényeire is. Így a BKK igyekszik az egyetemes tervezés eszméjét szem előtt tartani, vagyis már a tervezési fázisban úgy felújítani a tereket, kialakítani a járműveket és az utastájékoztatási rendszert, hogy az mindenki számára érthető és kezelhető legyen.
 
Az együttműködés alapján:
• A BKK lehetővé teszi a FESZT számára, hogy a különböző döntések előkészítése során készült vizsgálatok, hatástanulmányok, tervek tartalmát előzetesen megismerje és véleményezze.
• A 2015-ös Európai Mobilitási Héten (EMH) a BKK széleskörű érzékenyítési és figyelemfelhívó akciót szervez, mellyel cél a figyelem felhívása a speciális igényű csoportok közlekedésére. A rendezvény kialakításában és megszervezésében a FESZT szakmai partnerként vesz részt. Közös programokat szervez a BKK és a FESZT a Mobilitási Héten, illetve a BKK kitelepülési lehetőséget biztosít a FESZT számára az Autómentes Hétvégén az Andrássy úton. A kampány nyomtatott, illetve online anyagainak elkészítésében a FESZT szakmai segítséget nyújt a BKK számára.
• A BKK érzékenyítési tréninget szervez a jegyellenőröknek és az ügyfélszolgálatokon dolgozók számára. Az érzékenyítési tréning kidolgozásában a FESZT szakmai támogatást nyújt.
• A BKK képzést tart jegyellenőrei és ügyfélszolgálati munkatársai számára az alapvető fogyatékossági és emberjogi ismeretekről. A képzési anyag kidolgozásában a FESZT szakmai támogatást nyújt.
• A BKK felmérést készít a fogyatékossággal élők utazási szokásairól, a szolgáltatást jelenleg igénybe venni nem képes fogyatékos emberek önálló, kényelmes és biztonságos közlekedést biztosító igényeiről. A kérdőívek kidolgozásában, valamint a fogyatékos emberek elérésében a FESZT segítséget nyújt a BKK részére. Az eredményeket a BKK megosztja a FESZT-tel , amelyek alapján a FESZT ajánlásokat tesz a BKK számára.
• A BKK a lehetőségekhez figyelembe veszi a fogyatékkal élők igényeit a járműbeszerzésekkor, a közterületek, utak felújításakor és megállók felújításakor.
• A BKK és a FESZT az akadálymentességgel összefüggő kérdésben egyeztet, valamint együttműködik a fogyatékos emberek közlekedését elősegítő projektek kivitelezésében.

Az ünnepélyes aláírást követően a Deák Ferenc téren megnyitották  azt az – új Solaris-Škoda típusú szóló trolibuszon rendezett – autista és értelmi fogyatékos emberek portréiból készült plakátkiállítást, amelyik vasárnapig várja az érdeklődőket.

Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés