December 7-től ismét kényelmesebb lesz a Széll Kálmán téren közlekedni

​2015. december 7-től (hétfőtől) kevesebbet kell gyalogolnia annak, aki a 18-as, az 59-es, vagy  a 61-es villamossal érkezik a Széll Kálmán térre, mert a járatok végállomását a metrókijárati épület mellé, a tér Vérmező úti oldalára helyezik át. A Várfok utcai ideiglenes villamos-végállomás megszűnik. További kényelmet jelent majd december 13-ától (vasárnaptól), hogy a 61-es villamos újra a teljes hosszán, a Móricz Zsigmond körtér M és Hűvösvölgy között jár, nem kell majd a Széll Kálmán téren a vonal két ága között átszállni. Minderre a Széll Kálmán rekonstrukciójának előrehaladásával nyílik lehetőség, amelynek eredményeképpen egyre több közösségi közlekedési járat haladhat be ismét a tér területére, emellett a közúti forgalom rendje is napról napra jobban hasonlít a majdani végleges közlekedési rendre. A BKK honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon ismerhető meg mindig a tér aktuális forgalmi rendje.

A 18-as, az 59-es és a 61-es villamos közlekedése december 7-étől 12-ig
2015. december 7-től (hétfőtől) 12-ig (szombatig) – ahogy a BKK már korábban is közölte – a 18-as, az 59-es és a 61-es villamos újra a Széll Kálmán térig jár, új ideiglenes végállomása a metróépület mellett lesz, a 18-as villamos korábbi, Vérmező út melletti végállomásának helyén. Ez azt jelenti, hogy aki ezen villamosjáratok valamelyikével érkezik a Széll Kálmán térre, és szeretne az M2-es metróra, a 4-es, a 6-os villamosra, vagy a teret érintő buszjáratokra átszállni, annak a jövőben nem lesz szüksége a Vérmező utcai kényszerű lépcsőzésre és gyaloglásra, hiszen a Várfok utcai ideiglenes végállomás megszűnik.
A 18-as, az 59-es és a 61-es villamos közlekedése december 13-tól
Várhatóan 2015. december 13-tól (vasárnaptól) további kényelmet jelent az arra közlekedőknek, hogy a 61-es villamos újra a teljes hosszán, a Móricz Zsigmond körtér M és a Hűvösvölgy között jár, az utasoknak nem kell a Széll Kálmán téren átszállniuk a vonal két ága között. Ezzel egy időben visszaáll a 91-es, a 102-es és a 291-es busz forgalmi rendje, amelyet a BKK a 61-es villamos megosztott közlekedése miatt módosított az év elején. Tehát december 13-ától (vasárnaptól)
• a 91-es autóbusz újra a Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között jár,
• a 102-es autóbusz ismét a Széll Kálmán tér M és a Szendrő utca között viszi az utasokat,
• és újra közlekedik a 291-es autóbusz a Nyugati pályaudvar és a Zugliget, Libegő között.
A december 13-ától érvényes forgalmi rendről a BKK hamarosan bővebb tájékoztatást ad.
Változás a 21-es, a 21A és a 139-es busz közlekedésében november 7-én késő este
2015. december 7-én (hétfőn) este 21:30-tól várhatóan másnap (december 8-án, kedden) reggelig lezárják a Várfok utca és a Csaba utca torkolatát, mert a térre vezető mozgólépcső beemelését végzik. A forgalomkorlátozás miatt késő este módosul a 21-es és a 21A autóbusz közlekedése, míg a 139-es buszjáratnak nemcsak a késő esti, de az első hajnali indulásit is érinti az útlezárás.
December 7-én (hétfőn) este 21:30-tól az utolsó indulásig a 21-es és a 21A busz
• Csillebérc, illetve Normafa felé a Széll Kálmán térről a Dékán utca torkolata utáni útszakaszról indul, és a Krisztina körúton éri el megszokott útvonalát, megállva eközben az 5-ös busz Krisztina körúti megállóhelyén is.
• a Széll Kálmán tér M felé a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit utca útvonalon éri el végállomását, amely ebben az időszakban a Széll Kálmán téren, a Dékán utca torkolata utáni útszakaszon lesz megtalálható.
December 7-én (hétfőn) este 21:30-tól az utolsó indulásig, majd 8-án (kedden) kora reggel, várhatóan 5 óráig a 139-es busz
• a Gazdagréti tér felé a Széll Kálmán térről a Dékán utca torkolata utáni útszakaszról indul, és a Krisztina körúton éri el megszokott útvonalát, megállva eközben az 5-ös busz Krisztina körúti megállóhelyén is.
• a Széll Kálmán tér M felé a Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit utca útvonalon éri el végállomását, amely ebben az időszakban a Széll Kálmán téren, a Dékán utca torkolata utáni útszakaszon lesz megtalálható.
A Széll Kálmán tér felújításáról
A Széll Kálmán tér felújításának munkái 2015 januárjában kezdődtek el, a teljes rekonstrukció 2016. május 10-re fejeződik be. A fejlesztés eredményeképpen a mai elhanyagolt csomópont helyén egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, rendezett, akadálymentes és zöld közösségi tér jön létre, a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével pedig egyúttal – a munkák összehangolásának köszönhetően – a városrész közlekedése is megújul. A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és saját forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére. A 2016 májusáig tartó rekonstrukció több építési ütemben, esetenként kényelmetlenséggel járó forgalomkorlátozásokkal zajlik, amelyek miatt a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése több alkalommal is változik majd. Az útlezárásokra és a tömegközlekedési korlátozásokra a rendezett, modern, akadálymentes, zöld közösségi tér mielőbbi elkészülte miatt van szükség, az okozott kényelmetlenségek miatt a BKK az utazóközönség türelmét kéri. A Budapesti Közlekedési Központ honlapján a www.bkk.hu/szellkalmanter aloldalon mindig elérhetők a rekonstrukcióval és az aktuális közlekedési változásokkal kapcsolatos információk.
 
Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés