Bárczy István Díjat adtak át a fővárosi pedagógusnap alkalmából

A Budapest Főváros Önkormányzata Pedagógusnapi Ünnepségén átadott Bárczy István Díjak egyike

​A fővárosi pedagógusnap alkalmából rendezett pénteki ünnepségen huszonöt pedagógus kapott Bárczy István Díjat. A díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben adták át első alkalommal.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a díjátadón elmondta: „a pedagógushivatás a legnemesebb és egyben a legnehezebb: jellemeket formálnak követésre méltó példamutatással”. Az oktatás színvonala és az, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke, a pedagógusokon múlik.

Emberemlékezet óta a nevelés-oktatás a legfontosabb közügy. Az emberiség  történelmének kezdete óta ismert, hogy a legjobb befektetés a jövő nemzedék tanítása-nevelése – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ez által a főváros fejlődéséhez.

 

A díjazottak: BECSEI DÉNES nyugalmazott iskolaigazgató, oktatási ágazatvezető a közoktatásért végzett kimagasló munkájának elismeréséül, BODÓ LÁSZLÓ igazgató több évtizedes magas színvonalú pedagógiai és intézményvezetői tevékenysége, kiemelkedő fejlesztő munkája elismeréseként, DUGÁRNÉ PISÓK ÁGNES tanító kimagasló szakmai munkája és példaértékű emberi magatartása elismeréseként, FÜLÖP TIBORNÉ óvodavezető a gyermekek érdekeit mindenek előtt szem előtt tartó, kiegyensúlyozott és elkötelezett óvodavezetői munkájának elismeréséül, DR. GRÜNVALD MÁRIA intézményvezető példaértékű pedagógusi pályájának, több évtizedes értékteremtő munkájának elismeréseként, HORVÁTH-DORI MÁRTA óvodavezető az egyént, a gyermeki személyiséget minden pillanatban figyelembe vevő nevelő-oktató munkájáért, kiemelkedő és példaértékű vezetői tevékenységéért, IPACS ANIKÓ helyettes óvodavezető négy évtizedes kiemelkedő szakmai munkájáért, nevelői magatartásáért, emberi tartásáért, KATINSZKI FERENCNÉ intézményvezető az oktató-nevelő munka megújulásában, a jövő generációjának eredményes nevelésében végzett kiemelkedő és példaértékű pedagógiai tevékenységéért, KELECSÉNYINÉ SZŰCS KATALIN óvodapedagógus a szociális hátrányok csökkentése érdekében nagy szakmai felkészültséggel, nyitottsággal, magas színvonalon végzett több évtizedes munkájáért, KYNCL RITA tanító kiemelkedő pedagógusi teljesítményéért, mellyel hozzájárult a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, MATTYASOVSZKY-ZSOLNAY ZSÓFIA intézményvezető a terézvárosi értelmi fogyatékosokért végzett több mint két évtizedes szakmai munkájáért és művészetpedagógiai tevékenységéért, MÉSZÁROS LÁSZLÓNÉ igazgató a zeneoktatás, a művészeti nevelés érdekében végzett több évtizedes odaadó munkájáért és példaértékű szakmai elhivatottságáért, MISKOLCZI ERZSÉBET intézményvezető a gyermekekért több évtizeden át végzett oktató-nevelő tevékenységéért, magas színvonalú, innovatív vezetői munkájáért, MUNKÁCSINÉ KLEIN SZILVIA tanító a magyar nyelv és irodalom magas szintű oktatásáért, a gyengébb képességű tanulók felzárkóztatásáért, illetve a tehetséggondozás területén végzett elkötelezett munkájáért, NAGY LÁSZLÓNÉ tanító több mint 30 éves, töretlenül lelkes és eredményes pedagógusi munkájának elismeréseként, NÉMETHNÉ VARGA VIKTÓRIA gyógypedagógus, egységvezető a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek, fiatalok és felnőttek körében végzett kiemelkedő gyógypedagógiai tevékenységéért, szociális munkájáért, DR. SIMA LÁSZLÓNÉ tanító a jövő generációjának neveléséért, oktatásáért végzett fáradhatatlan és példaértékű munkája elismeréséül, SZÁNTÓNÉ SZABÓ ERZSÉBET óvodavezető a kompetencia alapú nevelés-oktatás bevezetésében, illetve a német nemzetiségi hagyományok ápolásában betöltött kiemelkedő szerepéért, SZTANISZLAVSZKY MÁRTA igazgatóhelyettes a fogyatékkal élő gyermekek fejlesztése, ellátása érdekében végzett több évtizedes példaértékű munkájáért, TARJÁNNÉ TAKÁCS KATALIN óvodapedagógus a „Játék és tánc az óvodában” módszer kidolgozásáért és több évtizedes óvodai néphagyomány-ápoló munkájáért, TÓTHNÉ KŐVÁRI CSILLA intézményvezető kiemelkedő pedagógiai, szakmai munkássága, valamint példamutató intézményvezetői tevékenységének elismeréséül, TÓTHNÉ TÍMÁR KATALIN óvodapedagógus több évtizedes kiemelkedő pedagógiai, szakmai és óvodavezetői munkásságának elismeréseként, VÁRNAI JÓZSEFNÉ óvodavezető a soroksári gyermekek zenei képzése és mozgáskultúrájának fejlesztése érdekében végzett magas színvonalú szakmai munkájáért, hivatástudatáért, VÁSÁRHELYI JÁNOS igazgató az állami gondoskodásban élők megsegítésében, a gyermekvédelmi szakellátás minőségi átalakításában végzett fáradhatatlan, gyermekközpontú vezetői munkája elismeréseként, VÉGHELY TAMÁSNÉ intézményvezető kiemelkedően eredményes szakmai életútjának, négy évtizedes pedagógusi és 21 évnyi iskolaigazgatói tevékenységének elismeréséül.

Hírek

RSS megtekintés