Közmeghallgatást tartottak a Városházán

December 8-án tartotta éves rendes közmeghallgatását a Fővárosi Közgyűlés. A meghallgatáson mintegy tucat témában kérdeztek a megjelent érdeklődők. Tarlós István főpolgármester a közmeghallgatáson az előzetesen írásban feltett kérdésekre adott választ a megjelent érdeklődőknek. Minden kérdező írásban is megkapja a hivatal válaszát.
 

Közmeghallgatás a Városházán 2014. dec. 8-án

Elsőként egy állampolgár aziránt érdeklődött, hogy a Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának miért kell benyújtaniuk az iparűzési adó alanyainak olyan adatokat, amelyeket már a NAV-nak benyújtottak. A főpolgármester válaszában jelezte: a fővárosnak megfelelő kapcsolata van a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a jogszabály szerint azonban a nyilvántartását az adózó által benyújtott dokumentumok alapján kell vezetnie. Tarlós István hozzátette: az iparűzési adóbevallásokat már elektronikusan is be lehet nyújtani, a tervek szerint az elektronikus szolgáltatások körét a változás bejelentésére is kibővítik, hogy egyszerűsítsék az adózók terheit.

Volt olyan felvetés, miszerint a 16-os és 27-es buszok nagyon rossz műszaki állapotúak. A kérdező egyben kifogásolta, hogy Budai Várban a közterületek felújítása és a közműcserék nem összehangoltan történnek. Tarlós István főpolgármester a buszokkal kapcsolatban elmondta: a BKK tavaly egy-egy közbeszerzési eljárást indított a korszerűtlen midibuszok új járművekkel való kiváltására. Az eljárások 16 db, legkorszerűbb, dízelüzemű és 7 db, tisztán elektromos üzemű busz beszerzését teszik lehetővé, a későbbiekben pedig opcionálisan további 24, illetve 14 db jármű beszerzését. A BKK mindkét eljárást lefolytatta, szeptemberben a vonatkozó szerződéseket alá is írta. A szükséges uniós forrást biztosító döntés a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottságtól még hiányzik, az jövő év elején várható.

A Várban az Országház utcában a szegélyek közötti útpályát a BKK kezeli, a járdát pedig az I. kerületi önkormányzat . Az út a Főváros beruházásban épült, a járda pedig a kerület finanszírozásában. Az eredeti tervekben aszfaltjárda szerepelt, később viszont a kerület úgy döntött, a járdákat is kőburkolattal akarja építtetni, ezért bontották vissza egy részen a betonalapot.

Akadt, aki azt javasolta, hogy a budapesti boltok portáljainak és belső kialakításának a régi idők igényes kiviteléhez kellene visszatérni. Tarlós István ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Főváros által megkezdett, Rögtön jövök elnevezésű program célja éppen az, hogy „helyzetbe hozza” ezeket az üzlethelyiségeket, hogy azok kereskedelmileg és esztétikailag is pozitívan befolyásolják a városképet.

Az Aquincum-Mocsáros Egyesület képviselője többek között a III. kerületi Mocsárosdűlő szabályozási tervéről és a dunai árvízvédelemről érdeklődött. A főpolgármester válaszában jelezte: Mocsárosdűlő területére az Óbuda-Békásmegyer Városrendezési ás Építési Szabályzata vonatkozik, jelenleg nincs a területre készítés alatt álló, folyamatban lévő kerületi szabályozási terv. Tarlós István az árvízvédelmet illetően hangsúlyozta: a Főváros az egész csillaghegyi öblözet védelmét tartja fontosnak. Az árvízvédelmi mű előkészítése idén megindult, jogszabály-módosítás is történt, ami érinti a római-parti védmű megvalósítását, és hatással van a jelenleg engedélyezés alatt álló fővárosi tervekre. Jelenleg a tervezési közbeszerzés előkészítése folyik – emelte ki.

Az Alstom metrókocsikon az ajtócsukódás előtti figyelmeztető hangot az ajtócsukódás előtt a jelenleginél korábban fogják indítani – tett ígéretet a főpolgármester, az egyik állampolgár javaslatára. A kérdező egyben azt is kifogásolta, hogy legyenek kiegészítő kosaras szemétgyűjtők az 1-es villamos megállóiban. Válaszként elhangzott, hogy az 1-es és 3-as villamosvonal felújítása során egy cseh utcabútorgyártó külföldön és Budapesten is sok helyen bevált termékeit használták, a tervezés során fontos szempont volt, hogy a peronberendezések egységes megjelenésűek legyenek, és lehetőleg minél kevesebb önálló funkció zsúfolódjon a peronon, ezért a közműszekrényekkel és utastájékoztatással egybeépített jegyautomaták és a szemetesek is zárt, tömör, hasábszerű formát és egységes Budapest-kék színt kaptak. Ráadásul fémből vannak, így nem éghetők. Mivel ezen utcabútorok beváltak, cseréjüket nem tervezik.

A kérdező azt is javasolta, hogy Kőbányán a Maglódi út – Újhegyi út kereszteződésében legyen körforgalom. A BKK válasza szerint egy normál méretű körforgalom kialakításához magántelkeket kellene kisajátítani. A balesetveszély csökkentése érdekében eddig feltűnő jelzőtáblákat helyeztek ki, és beszűkítették a Maglódi út torkolatát is.

A Háromhegyek Közhasznú Egyesület aziránt érdeklődött, hogy mikor folytatódik a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) projekt. Tarlós István válaszában elmondta: a Főváros továbbra is nagy hangsúlyt fektet a főváros teljes körű csatornázására, a bármilyen okból kimaradt utcák ellátására, ezért folyamatosan regisztrálja a lakossági igényeket. A kerületeket és a tervezőt is bevonva újabb egyeztetések indultak annak érdekében, hogy lehetőleg jövő őszig a kimaradt utcákban is kiépüljön a csatorna a projekt tartalékkeretének a terhére.

Egy állampolgár kifogásolta, hogy a Keleti pályaudvarnál még nem működik a díszvilágítás, és javasolta, hogy a Széchenyi fürdő épülete is kapjon díszfényeket. A főpolgármester jelezte: a Keletinél a fényvetőket már elhelyezték, a homlokzat díszvilágítási berendezése viszont még nem készült el, a díszvilágítás a műszaki átadást követően üzemszerűen működhet. A Széchenyi fürdő díszvilágítását a Főváros a jelenlegi költségvetési helyzetben nem tudja finanszírozni. A kérdező javasolta azt is, hogy a Szabadság-szobor pálmaágát aranyozzák be, ez azonban – mint Tarlós István elmondta – „olyan mértékű beavatkozás lenne, amely megváltoztatná az eredeti művet, jelentős pénzügyi forrást is igényel, ráadásul a szerzői jogok örökösének hozzájárulása nélkül nem lenne megvalósítható.

Akadt olyan javaslat, hogy a torlibuszok 70-es, Sztálinra utaló számozását változtassák meg. Ezzel kapcsolatban Tarlós István úgy fogalmazott: ő személy szerint nyitott lenne erre. A Regnum Marianum templom Városligetbe történő visszaépítésére vonatkozó javaslatra azt mondta: a Városligetre vonatkozó, érvényben lévő szabályozási terv nem tartalmaz templomépítést, de egy emlékhely kialakítására lehetőséget ad. Erről folynak az egyeztetések a Városliget Ingatlanfejlesztési Zrt-vel, valamint a Liget Budapest Projektet vezető Baán Lászlóval.

Hírek

RSS megtekintés