Fővárosi Közgyűlés: 13 új díszpolgára van Budapestnek

​A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek többek között Budapest új díszpolgárairól, a Cséry-telep kármentesítéséről, a budapesti villamostenderről, de az árvízvédelmi helyreállításról és útfelújításokról is szavaztak a képviselők. 

Budapest új díszpolgárai

Zárt ülésen döntöttek a képviselők arról, hogy díszpolgári címet adományoznak Csoóri Sándor költő, prózaírónak, Dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázónak, Dr. Jelenits István piarista szerzetesnek,  Kocsis Zoltán karmester, zongoraművésznek, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatójának, Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszónak, Psota Irén színművésznőnek, a Nemzet Színészének, Ránki Dezső zongoraművésznek, Rost Andrea előadóművésznek, operaénekesnek, Rubik Ernő építész, játéktervezőnek, Taróczy Balázs teniszezőnek, Tóth II. Józsefnek (válogatott labdarúgó, edző, az Aranycsapat tagja), posztumusz díszpolgári címet kap Czibor Zoltán labdarúgó, az Aranycsapat tagja és Rónay György költő, író, műfordító. Az elismeréseket június 19-én, a Szabadság Napján vehetik át a kitüntettek.

A főváros százmillióból előkészítené Cséry-telep kármentesítését

A Fővárosi Közgyűlés arról döntött, hogy a Cséry-telep kármentesítésének előkészítését - költségvetési finanszírozással - százmillió forint összköltséggel meg kívánja valósítani idén és 2015-ben. Ehhez nem kell önkormányzati forrás. A döntés értelmében a fővárosi önkormányzat és a Vidékfejlesztési Minisztérium megköti a kármentesítés előkészítéséről szóló támogatási szerződést. Budapest XVIII. kerületében, a Közdűlő utca - Nagykőrösi út - Kettős-Körös utca által határolt területen található a Cséry-telep, amelyen mintegy három millió köbméter hulladék van felhalmozva hatvan hektár területen. A Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi  Kft. (FTSZV) tulajdonában lévő telep 1893 és az 1960-as évek között Budapest egyik legnagyobb hulladéklerakójaként működött, ahova teljesen ellenőrizetlenül, technológiai eljárás nélkül raktak le különböző kommunális-, közterületi- és ipari jellegű hulladékot. Az eddigi vizsgálat alapján a telep nagy része szennyezettnek minősül. Az előterjesztésben olvashatóak szerint a talajvízállástól függően, a hulladék alsó része érintkezik a talajvízzel, így folyamatos a szennyező anyagok "migrációja". A szennyezett talajvíz már elérte a lakott terület határát.Az előkészítés során egyebek mellett mintát vesznek a talajvízből, laboratóriumi vizsgálatokat végeznek, lehatárolják a szennyezést, valamint elemzik a területhasznosítási lehetőségeket.

További 23,7 milliós önerőt biztosít a főváros a villamostenderhez

A Fővárosi Közgyűlés a budapesti villamostender ügyében döntött arról, hogy kötelezettséget vállal további 23,7 millió forint biztosítására. A további tíz jármű megrendelésével a tervezett forrásigény 3,5 milliárd forinttal meghaladja a jelenleg rendelkezésre álló keretet. A Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányrendelet ehhez biztosít milliárdos nagyságrendű plusz forrást, a 23,7 milliós többlet önrész vállalásáról pedig a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén -  21 igen szavazat, 12 ellenzéki tartózkodás - mellett döntött.

Másfél milliárd forint önrészt biztosít a főváros árvízi helyreállításra

Az önkormányzat vis major pályázatot nyújtott be 4,9 milliárd forintos igénnyel árvíz elleni védekezés és helyreállítási munkálatok finanszírozásra a Belügyminisztériumhoz. A közgyűlés szerdán döntött arról, hogy a fővárosi önkormányzat védekezési költségekre 6,8 millió, helyreállításra 1,6 milliárd forintos önrészt biztosít. A Belügyminisztérium végül is egymilliárd forint védekezési és 3,5 milliárd forint helyreállítási költséget biztosít. Az előbbiekről szóló előterjesztést 25 igennel, 7 ellenzéki tartózkodás mellett támogatta a közgyűlés. Az előterjesztésben emlékeztettek arra, hogy Magyarországot 2013 júniusában az utóbbi idők legnagyobb dunai árvize sújtotta.
 

Félmilliárdból újíthatják fel jövőre a Budaörsi út egy szakaszát

Félmilliárd forintból újíthatják fel a jövő évben Budapest XI. kerületében a Budaörsi út Villányi út és Dajka Gábor utca közötti szakaszát. A Fővárosi Közgyűlés  felkérte a főpolgármestert, hogy írja alá az erről szóló támogatási szerződést. A felújításra a forrást Magyarország központi költségvetése biztosítja. A felújítás többek között útpálya aszfaltozását, pályaszerkezet-javítást, járdák valamint a vízelevezetés javítását foglalja magában.

Szerződést kötnek a Város Boltja helyiségeinek térítésmentes használatba adására

A  Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében a Város Boltja üzemeltetéséhez kapcsolódóan szerződést köt a fővárosi önkormányzat és a Budapest Esély Nonprofit Kft. az önkormányzat tulajdonában lévő Városház utcai mintegy 160 négyzetméter alapterületű épületrész térítésmentes használatba adásáról. A testület elé benyújtott javaslat szerint a szerződés felfüggesztő feltétele, hogy a jogi dokumentum csak a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének napján lép hatályba. Az előterjesztést 28 igen, egy nem szavazat ellenében, egy tartózkodás mellett fogadták el. A boltban a szociális intézményekben készített termékeket, a Magyar Iparművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásait lehet megvásárolni, és interneten is árusítják majd ezeket a termékeket. A város boltjában rendszeresen lesznek kiállítások, beszélgetések, rendezvények is. A termékeket jogvédett logóval és olyan tanúsítvánnyal látják el, amely igazolja a vásárlás jótékonysági jellegét. A helyiség műszaki átadás-átvétele április közepén megtörtént. A boltot a Főpolgármesteri Hivatal Bárczy utcai oldalán nyitják majd meg.

Bővülhetnek a Kiscelli Múzeum kiállítóterei és megújulhat az épület is

Egyhangúlag jóváhagyták annak a pályázatnak a benyújtását, amely lehetővé tenné a Kiscelli Múzeum teljes földszinti terének és az épület alatti sziklapincének felújítását, majd megnyitását a látogatók előtt.  A tervezett felújítással megvalósulhatna az országosan kiemelkedő jelentőségű épület műemléki rekonstrukciója, javulnának az ott tárolt műtárgyak őrzési feltételei, valamint az épület akadálymentesítése is megoldódna. A fejlesztés muzeológiai célja, hogy a Budapesti Történeti Múzeum irányítása alatt álló, Magyarország legnagyobb helytörténeti múzeumának újkori műtárgyállományát a jelenleginél jóval szélesebb körben bemutathassák, valamint az újonnan kialakításra kerülő raktárak révén a műtárgyvédelmi feltételek is javuljanak. A fejlesztési koncepció szerint a múzeum földszinti, az emeleti nyugati és déli szárny műtárgyraktárai a zárt udvar alatti bővítésben, egy újonnan létesített, háromszintes földalatti raktárban nyernének elhelyezést. Az udvar alatti térbővítménnyel egy teljesen egyedi, barlangszerű, valamint egy modern megjelenésű kiállítótér jöhetne létre. A keleti szárny déli oldalán kávézót és borozót alakítanának ki, az épület egykori főbejárata és előtere, valamint kerengője - amelyek jelenleg raktárként szolgálnak - visszakapnák eredeti funkciójukat. A kolostorépület észak-nyugati sarkában kialakításra kerülő személylift az egész épület akadálymentes megközelítését biztosítaná. A projekt megvalósításának összköltsége az előzetes tervek szerint 650 millió forint. Az intézmény az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 című kiíráson 295 millió forintra pályázik, a fennmaradó 350 millió forintot a Fővárosi Önkormányzat három éves bontásban biztosítaná.

 

Hírek

RSS megtekintés