Újabb kerékpárútszakasz készült el Budapesten a XXI. kerületben

2885 méter hosszúságú kerékpárutat adott át Tarlós István főpolgármester, Németh Szilárd, Csepel polgármestere és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója 2012. október 18-án Csepelen. A fejlesztésnek köszönhetően a kerékpárral közlekedők immár a Kvassay hídtól a Weiss Manfréd úton (volt Szabadkikötő úton) érhetik el Csepelt és a Kossuth Lajos utcán át egészen az Ady Endre útig kényelmesen, védett útvonalon juthatnak el céljukhoz.

Jóleső érzés, hogy ismét tettünk valamint a jövő nemzedékért. Meggyőződésem, hogy minden egyes megépített kerékpárút-kilométer megannyi újabb, kerékpáron közlekedőt is jelent – mondta Tarlós István. A főpolgármester fontos előrelépésnek nevezte, hogy Budapest egyik legforgalmasabb gerincútján közel 3 kilométer hosszan a közút gépjárműforgalmától elválasztott kerékpárút létesült. A cél az volt, hogy rendszerben gondolkodva, a város kerékpáros forgalmában már meglévő utakat és eddig még be nem vont területeket kössünk össze – tette hozzá. Az új kerékpárútnak köszönhetően Csepelről gyorsan és biztonságosan tekerhetnek el a biciklisek akár a Margitszigetre vagy akár a Móricz Zsigmond körtérre, könnyen megközelíthető lett a belváros.

A főpolgármester úgy fogalmazott: sokakat meglepne, hogy a fővárosban milyen nagy számban vannak, akik kerékpáron közlekednek. A nyáron átadott Andrássy úti kerékpárúton például napi ezer kerékpáros használja a sávot. A biciklihasználat a hétvégén visszaesik, hétköznap jóval többen tekernek, ami jól mutatja: a budapestiek nem hétvégi kikapcsolódásra, hanem napi közlekedésre használják biciklijüket. Ez a progresszív városi közlekedési kultúra terjedésének fontos és örvendetes jele – hangsúlyozta Tarlós István.

A főpolgármester kifejtette: a fővárosi önkormányzat célja, hogy biztonságosabbá és többrétegűvé tegye a főváros közlekedését, igazodva a helyi sajátosságokhoz és a városrészek eltérő igényeihez. A kerületiek igényei alapján változtattak a csepeli HÉV menetrendjén – amelynek szerelvényei esténként és hétvégén egész nap 15-20 perc helyett tízpercenként indulnak –, a kapcsolódó buszjáratok útvonalán. A központi szennyvíztisztító telep beruházásához kapcsolódóan pedig több tíz kilométer csatorna és 3 kilométer főgyűjtő épül 2013 első félévére. „Úgy vélem, ez a szoros együttműködés teszi lehetővé azt, hogy párhuzamosan, illetve arányosan lehessen fővárosban és kerületben gondolkodni. A kerületek egymástól elszakadt városrészek lennének a központi irányítás, az egységes főváros eszméje és gyakorlata nélkül” – hangsúlyozta Tarlós István.

Csepel 2010 óta már nem Budapest mostohagyereke – mondta Németh Szilárd, a XXI. kerület polgármestere. A fontosabb kerületi beruházások között említette a kerékpárút mellett az 54 kilométer hosszú csatornaépítést és a hamarosan elkészülő gerincutat, amelynek köszönhetően tehermentesíthető lesz a lakótelepekkel övezett Kossuth Lajos utca. „A Fővárosi Önkormányzatnál figyelnek arra, hogy Csepel mit szeretne” – jelentette ki a polgármester, külön köszönetet mondva ezért Tarlós Istvánnak.

Budapesten az elmúlt 2 évben többet fordítottak a kerékpáros infrastruktúra javítására, mint 2005 és 2010 között – mondta Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. A csepeli tömegközlekedés átszervezésével kapcsolatban megjegyezte, hogy a menetrend-változások miatt az első héten több mint 300 pozitív visszajelzést kaptak az utasoktól.

2012 októberétől a Weiss Manfréd úton (volt Szabadkikötő úton) is biztonságossá vált a kerékpáros közlekedés az új kerékpárúton. Az Új Széchenyi Terv keretében, európai uniós forrásból megvalósult Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI. Szabadkikötő út című projekt eredményeként Budapest egyik legfontosabb gerincútján 2885 méter hosszúságú kerékpárút létesült. A fejlesztés során áthelyezték a közvilágítási oszlopokat, átültették a fákat, valamint kiszélesítették a töltéseket. A projekt keretében 3 helyszínen létesült biztonságos és kényelmes kerékpártároló, összesen 30 férőhellyel. A támaszok a Kossuth Lajos utca és a Jókai Mór utca kereszteződésében, a Kossuth Lajos utca Corvin csomóponti zöldterületén a buszmegálló közelében, valamint a Weiss Manfréd úti AGIP benzinkút behajtó ága mellett találhatóak, így aki a belvárosba menet már a tömegközlekedést választja, az is biztonságban tudhatja kerékpárját.

A főút mellett vezető kétirányú kerékpárúton a kerékpárral haladóknak elsőbbségük van a kereszteződéseknél. A legfontosabb helyeken piros színű burkolat figyelmezteti a közlekedőket.

A beruházás összköltsége a jelentős tereprendezési munkákra is tekintettel 204 millió Ft volt, melyhez az Európai Unió több mint 134 millió forintos támogatást nyújtott.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

A projekt legfontosabb adatai:

Projekt neve: Budapesti kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése, XXI. Szabadkikötő út
Azonosítószáma: KMOP-2.1.2-09-2009-0027
Kedvezményezett: Budapest Főváros Önkormányzata
Megvalósító: Budapesti Közlekedési Központ
Összköltsége: 204 020 000 Ft
Uniós támogatás összege: 134 085 771 Ft
 
Főpolgármesteri Hivatal
Kommunikációs Igazgatóság

Hírek

RSS megtekintés