Újabb ügyfélpontot nyitott a BKK a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

​A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján 2013 júliusában megnyílt ügyfélponthoz hasonló kialakításban a a BKK a 2A terminálon is megnyitotta új ügyfélpontját. Itt a jegyek és bérletek értékesítésén kívül angol nyelvű turisztikai és egyéb fontos közlekedési információkkal is szolgálnak a fővárosba érkezők számára.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálján nyílt ügyfélponton kívül további két új ügyfélközpont is nyílt 2014 márciusában az M4-es metró két végállomásán, a Kelenföld vasútállomáson és a Keleti pályaudvarnál.

A repülőtéri ügyfélpontokon a BKK munkatársai közlekedési információkkal is segítik az érdeklődőket, tájékoztatást, felvilágosítást adnak egyéb szolgáltatásokról és a közösségi közlekedés lehetőségeiről.
 
2016-ig három ütemben, a város legforgalmasabb pontjain létesítenek további ügyfélközpontokat, melyek részben a pénztárak feladatait is átveszik. Az értékesítési és tájékoztatási pontok szorosan kapcsolódnak az elektronikus jegyrendszer kialakításához, hiszen mindenben megfelelnek, hogy a bevezetendő jegyrendszer igényeit kiszolgálják, támogassák. Az ügyfélközpontok szolgáltatásait az új jegykiadó automaták is kiegészítik. A jegy- és bérletvásárlás a nyitvatartási időn túl sem okozhat gondot, hiszen ezek a legtöbb helyen a nap 24 órájában rendelkezésre állnak majd.
 
Budapesti Közlekedési Központ