Új épülettel bővült a Baross utcai idősek otthona Újpesten

Új épülettel bővült a Fővárosi Önkormányzat Baross utcai idősek otthona Újpesten. Szerda délután Szentes Tamás főpolgármester-helyettes részvételével az új épületet beszentelték.
 
A 150 férőhelyes létesítményt nemrégiben adták át, az intézmény lakói már birtokba is vették új otthonukat. Elbontották az otthon területén lévő korábbi épületeket, ez idő alatt a lakók a létesítmény „A” épületét használhatták.
 
Az új épületben két szinten, 2-3-4 ágyas szobákat alakítottak ki, így összesen 118 embernek tudnak ápolást, valamint 32 személynek úgynevezett demens ellátást biztosítani. Az egész intézmény akadálymentes, a berendezés modern, de igazodik az időskorúak speciális elvárásaihoz.
 
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a házszentelőn úgy fogalmazott: „szeretnénk, ha a most átadott épületben az ellátottak örömüket lelnék, és funkcióiban el tudná látni azokat a feladatokat, melyre megálmodták, majd felépítették”.
 
A szociális és egészségügyi ügyekért felelős főpolgármester-helyettes az otthon lakóihoz szólva azt mondta, szeretné, ha teljes és boldog életet élnének, az intézmény dolgozóinak pedig azt kívánta, hogy hivatásukat szeretetben gyakorolhassák.
 
A beruházás második üteme az év közepére fejeződhet be. A teljes fejlesztés költsége 2,1 milliárd forint.