Öt helyszínen teszi lehetővé a főváros a közterületi ételosztást

Öt helyszínen, a Déli pályaudvar Krisztina körúti, fedett kijáratánál, az újpesti Árpád út-Szilágyi utca kereszteződésénél, a felüljáró mellett és alatt, a Felvonulási tér Ajtósi Dürer sor felőli végében, a IX. kerületben a Soroksári út-Máriássy utca sarkán, a vasút mellett, valamint a XI. kerületben a Budafoki út-Galvani út térségében fogja biztosítani a főváros a díjmentes közterületi ételosztás lehetőségét, hétfőtől vasárnapig, reggel 8-tól délután 18 óráig – jelentette be Tarlós István. Hozzátette: az ételosztások helyszínein szociális munkások és egészségügyi dolgozók is jelen lesznek, hogy a rászorulóknak rögtön segítséget tudjanak nyújtani. A rendről és a takarításról a főváros cégei, a közterület-fenntartó és a rendészeti igazgatóság fog gondoskodni.

A főpolgármester kitért rá: korábbi bejelentése alapján a XIII. kerületben is lettek volna a főváros által közterületi ételosztásra javasolt helyszínek, ám ehhez a kerület nem járult hozzá. – Kaptunk tőlük egy kioktató hangvételű levelet, amelyben azt állították, hogy a főváros el akarja dugni a nyilvánosság elől e tevékenységet, majd a levélben az általunk javasolt helyszíneket „magas presztízsű területeknek” nyilvánították, amelyek „nyugalmát feltétlenül meg akarják őrizni”. Ennyit arról, hogy ki akarja eltakarni a nyilvánosság és a média elől a kérdést – hívta fel a figyelmet Tarlós.